Babarczi kóstoló - Borháló Szolnok
Borháló Szolnok2022-09-30„…Nekem mindig legalább kétszáz évre vannak terveim.”
Babarczi László, alapító
„A legfontosabb a család melege.”
Babarczi Lászlóné, alapító
Meghívó a Babarczi Szőlőbirtok és Pince borkóstolójára
Kedves Vendégeink!
Sok szeretettel meghívunk a soronkövetkező borkóstolónkra. Ez alkalommal a Pannonhalmi Borvidék borait kóstolhatjuk meg.
A Babarczi Szőlőbirtok és Pince egy családi tulajdonban álló és jelenleg a család második generációja által vezetett szőlészet és borászat Magyarország egyik legkisebb, ám nagy múltú, a Győrhöz közeli Pannonhalmi borvidéken, mely a Kisalföld peremén, a Bakony utolsó nyúlványainak számító Sokoró dombság lankáin terül el.
Birtokuk létrehozásának első lépéseit 1980-ban tették meg, amikor győrújbaráti családi házuk kertjében eltelepítették első ültetvényüket, 3.000 m2
Ezerfürtűt és Cserszegi fűszerest. Az ezt követő közel négy évtizedben hol kisebb, hol nagyobb lépésekben sikerült bővíteni birtokukat, így jelenleg már 65 hektáron gazdálkodnak.
Ültetvényeik főként Győrújbarát és Tényő községek területén helyezkednek el, de emellett 5-5 hektáros területet művelnek Győrszemerén illetve Pannonhalmán, ez utóbbit a híres Széldomb dűlőben.
2009-ben egy átfogó ültetvény-megújítási programot indítottak, melynek köszönhetően ma már több, mint 40 hektár új telepítésű, modern ültetvénnyel rendelkeznek. Az ültetvények cseréjét a következő években is folytatják, hogy stabil alapot teremtsenek birtokuk további fejlődésének.
Fő szőlőfajtáikat a Rajnai rizling- Olaszrizling és Müller-Thurgau „tengely” alkotják, melyet Irsai Olivér, Sauvignon blanc, Chardonnay, Cserszegi fűszeres fajták egészítenek ki.
Birtokuk életében 2002-ben nagy lépést tettek, aminek keretében áttértek a kíméletes szőlőfeldolgozásra és reduktív borkészítési technológiára. Ekkor hozták létre Győr közvetlen szomszédságában található Győrújbaráton új birtokközpontukat is, melynek főépülete a legenda szerint a törökök által felrobbantott győri vár tégláiból épült. Itt a borkészítés mellett immár vendéglátásra is mód nyílik.
A kóstolón 7+1 tételt fogunk megkóstolni.
Amik biztosan a poharakba kerülnek:
Olaszrizling 2021 2L
Chardonnay 2021 0,75L
Irsai Olivér 2021 0,75L
Sauvignon Blanc 2021 0,75L
Rajnai Rizling 2021 0,75L
Buborczi 0,75L
+ 2 különleges meglepetés tétel
Időpont: 2022. szeptember 30. péntek 18:00 óra
Helyszín: Borháló Szaküzlet Szolnok, Damjanich út 1 A épület
Kóstolót tartja: Babarczi Zsuzsanna
Hidegtálakkal, ásványvízzel, válogatott kiváló borokkal és jó hangulattal várunk!
Belépő: 6.000 Ft/fő (melyből 500 Ft levásárolható)
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel.
Előzetesen jelentkezni :
- személyesen az üzletben: Szolnok, Damjanich út 1 A épület
- telefonon: 0630 9236110
- e-mailben: szolnok@borhalo.com
Várunk szeretettel és finom borokkal!
Üdvözlettel:
Csabai Anikó
Csabai Ildikó
Szabó Fanni
Simonné Aszódi Zsuzsa
Üzletvezető
email: szolnok@borhalo.com
Borháló Szolnok - Együtt borozunk
Üzlet: 5000 Szolnok, Damjanich út 1. A épület
Tel.: 30/923 6110
Nyitva tartás:
H-P: 10:00 - 19:00
SZombat : 9-17
Vasárnap : ZÁRVA
Web: www.borhalo.com/szolnok
Facebook: www.facebook.com/borhaloszolnok