Bor és Egészség

Borháló Budaörs2019-07-17



"A bor Isten itala, minden 50 év feletti  férfi és asszony
 legolcsóbb koszorúér gyógyító szere. 
Sok ezer évig nem volt más gyógyszer a szívbetegségre, csak a bor."

 
Papp Lajos szívsebész professzortól idéztem, nem kérdés, hogy minden szavában igazság lakozik. Hiszem, hogy a prevenció legalább annyira fontos, mint a gyógyítás, ezért javaslom, hogy ötvenen innen is foglalkozzunk az egészségünkkel. És most nem csak a borivásra gondolok.

Tavaly a születésnapomra meglepett a férjem egy jógabérlettel a BARKAN Jóga Stúdióba, itt, Budaörsön. Már régóta terveztem, hogy kipróbálom a jógát, most már nem halogathattam, hiszen minden adott is volt hozzá. Megtettem az első lépéseket, azóta szerelem szövődött ezzel a sporttal, amely nemcsak testmozgás, hanem léleksimogatás, gondűzés és "énidő" is egyben, de még sorolhatnám az előnyeit.

Így ismertem meg Sziládi Orsit, a stúdió vezetőjét. Orsi, amellett, hogy gyakorló jógaoktató, gyógytornász, gyógymasszőr és coach. Célja, hogy a hozzáfordulók közelebb kerüljenek önmagunkhoz, ennek köszönhetően jobban érezzék magukat a mindennapjaikban testileg és lelkileg egyaránt.



Ezennel szeretnélek meghívni első beszélgetős-borkóstolós esténkre, ahol összekötjük a borozást az egészséggel és meghívott Vendégeinket kérdezhetitek az est témájában.
Gyere el hozzánk szerda este, igyunk klassz borokat, közben faggassuk ki Orsit a jóga előnyeiről, és férjét az Európa-bajnok Pétert, hogy szerinte miként függ össze a sport és a life coaching? 

 Borsorunk az egészség jegyében:
  • Gróf Degenfeld Tokaji Furmint Pezsgő Extra Brut 
  • Haraszthy SIR IRSAI Olivér - Etyek-Buda
  • Borbély Pincészet - Tündérleány - Badacsony
  • Molnár Pincészet GOLD Generosa - Mór
  • Vylyan Ördögszántotta - Villány
  • Balla Géza Vividus Cuvée -Erdély
  • Günzer Tamás Grand OPUS Cuvée - Villány

Időpont:
2019.07.17. szerda 19:30h

Helyszín:
Borháló Budaörs - Károly király u. 4.

Borkóstoló estünkre a belépő díj 3.500 Ft, diákoknak (18 év felett) és nyugdíjasoknak kedvezményesen 3.000 Ft. A borok mellett készülünk borkorcsolyákkal és szódával is. Az esten való részvételhez regisztráció szükséges, maximum létszám 25 fő. Várjuk jelentkezésed a budaors@borhalo.com-ra!
Borozzunk együtt Budaörsön !
Bea
 

Kizárólag a Borhálónál

Iratkozz fel hírlevelünkre