Meghívó: RUN & WINE beszélgetős borkóstoló est

Borháló Budaörs2019-10-10

Ezen az estünkön az EGÉSZSÉG lesz a főszerelő, néhány pohár jó bor kortyolgatása közben összeismerkedünk olyan emberekkel, akiknek életük része (van-volt-lesz) a futás.
Biztos Neked is van olyan ismerősöd, aki felnőtt korában érzett rá a futás örömére és azóta szinte jó értelemben vett rabja lett. A mi családunkban is valami ilyesmi történt, amikor a gyermekeink sportversenyén összeismerkedett apukák lyukas perceik eltöltését hasznosítva együtt elkezdtek futkorászni. Eleinte kis kocogások, majd félmaraton, maraton, Kinizsi 100, Ironman és ki tudja, hogy még mi következik.

Ha Te is szeretsz futni, vagy érdekel ez a sport és persze szereted a jó borokat is, itt a helyed közöttünk október 10-én csütörtökön 19:30h kezdettel a Borháló Budaörsben.

Vendégeink között megismerkedhetsz Tóth Istvánnal, aki 2011-ben megnyerte az északi sarki maratont, majd az Antarktiszon is bevállalta a maratoni távot és dobogóra állhatott. Lesznek köztünk Maratonisták, Ironman-ek és hobbi Futók egyaránt. Kíváncsian várjuk a Te személyes sztoridat is, ha szívesen megosztod velünk.

Sok-sok érdekességgel is készülünk, megtudhatjuk, vajon mennyit kell futni egy pohár bor elégetéséhez, milyen sporteseményeken tudunk futva fröccsözni és milyen jótékony hatásai vannak a bornak és a futásnak?
Borsorunk:
  •   Szentpéteri Irsai Olivér 2019
  •   Lisicza Rosé Cuvée 2019 
  •   Molnár Gold Zenit 2018
  •   Borbély Pincészet Tündérfi 2018
  •   Bodri Pincészet Kékfrankos 2018
  •   Mészáros Prelude Cuvée 2016
  •   Pfneiszl Rouge 2016
  •   Malatinszky Primavera 2014
Időpont:
2019.10.10. csütörtök 19:30h

Helyszín:
Borháló Budaörs - Károly király u. 4.
Borkóstoló estünkre a belépő díj 3.500 Ft, diákoknak (18 év felett) és nyugdíjasoknak kedvezményesen 3.000 Ft. A borok mellett készülünk borkorcsolyákkal és szódával is. Az esten való részvételhez regisztráció szükséges, maximum létszám 30 fő. Várjuk jelentkezésed a budaors@borhalo.com-ra!

Borozzunk együtt Budaörsön !
Bea
Nagy Beatrix
mobil: +36 (30) 951-0182
email: budaors@borhalo.com
Borháló Budaörs - Együtt Borozunk.
Üzlet:H - 2040 Budaörs, Károly király u. 4.
Web: www.borhalo.com/budaors
https://www.facebook.com/borhalobudaors

Kizárólag a Borhálónál

Iratkozz fel hírlevelünkre